Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             

„Büszkék lehetünk erre a nyárra is, hiszen az Eb-ezüstérem mellett nem fest rosszul a vb 10. hely sem a torna legfialabb csapatával."



Büszkék lehetünk erre a nyárra is, hiszen az Eb-ezüstérem mellett nem fest rosszul világbajnoki tizedik hely sem annak tükrében, hogy a miénk volt a torna legfiatalabb csapata. A lányok megint megmutatták, milyen hatalmas a küzdőszellemük; nagy erő kellett ahhoz, hogy felálljanak, és tovább harcoljanak a japánok elleni vereség után.

Kiváló, ám meglehetősen fárasztó három héten van túl a Völgyi Péter vezette U18-as leány kosárválogatott (14 mérkőzést játszott gyakorlatilag egyhuzamban). Az egész a szarajevói korosztályos A divíziós kontinensbajnokságon kezdődött, amelyen − a bravúros teljesítménynek köszönhetően − ezüstérmet akasztottak a hölgyek nyakába. A szülői ölelésekért aztán nem érkeztek haza Dombai Rékáék, mivel utaztak is tovább Bangkokba, az U19-es világbajnokságra.

A thaiföldi tornára egyébként úgy jutottak ki a lányok, hogy 2018-ban a harmadik helyen zárták az udinei U18-as kontinenstornát, ráadásul három héttel korábban negyedikek lettek a minszki U17-es vb-n. Tavaly a következő sorrendben zárult a világbajnokság:
1. Egyesült Államok, 2. Franciaország, 3. Ausztrália, 4. Magyarország.

Meglepő csoportbeosztást kellett elkönyvelniük Angyal Barbaráéknak, hiszen az amerikaiakkal és az ausztrálokkal egy kvartettbe kerültek − Dél-Korea mellett.

A vezetőedző a vb előtt a következőképp nyilatkozott honlapunknak:

„Erőnlétben utolértük magunkat, habár borzasztó napokat éltünk át, kínszenvedés volt. A pályán derül ki, mennyit is vett ki belőlünk az Eb. Tavaly fordítva volt: a vb-t követte a kontinensbajnokság. Akkor jól kezdtük a második megméretést, viszont az utolsó két meccsre már nagyon elfáradtunk.”

A papírforma aztán érvényesült a C jelű kvartettben: Koreát nagyon magabiztosan győzték le a lányok (92−68), Ausztráliától (71−81) és az Egyesült Államoktól (50−95) kikaptak, így csoportharmadikként jutottak a nyolcaddöntőbe, ahol megismétlődött tavalyi vb negyeddöntőjének párharca: a magyar−japán.

Ez volt a torna legfontosabb ütközete Varga Alízéknak. A tét a következő volt: vereség esetén az alsóházba kerülnek, viszont ha nyernek, úgy valamelyest könnyebb ellenféllel, a belgákkal kellett volna farkasszemet nézniük az elődöntőbe jutásért.

Az újabb csoda ezúttal elmaradt; a japánok frissebben mozogtak, jobban bírták a végét; visszavágtak a 2018-as vereségért Mányoky Rékáéknak  (76−68).

„Tizenkét ponttal húztak el az első két negyedben. Péter azt mondta a meccs után, ha úgy kezdünk, ahogyan játszottunk az utolsó két felvonásban, akkor nyerünk. Habár feljöttünk három pontra a zárófelvonásban, ezúttal hiányoztak azok az extra dobások, amelyek eddig jellemzőek voltak ránk. A kegyetlenül gyors japánoknak túl sok ziccert engedtünk az elején. Tudni kell, hogy ez volt a tizenegyedik meccsünk sorozatban, ráadásul mindegyik nagyon kemény. Semmi kétségem sincs afelől, ha az első mérkőzésünket ellenük vívjuk, úgy mi kerülünk ki győztesen. Ez van, ilyen a sport, akkor kell jobbnak lenni, amikor lehetőség adódik. Egy biztos, nem állunk meg, tovább küzdünk a kilencedik helyért!” − mondta a válogatott irányítója, Angyal Barbara a sorsdöntő vereség után.

A magyarok a következő fordulóban a házigazdákkal találkoztak, könnyed diadalt arattak (85−58), majd az argentinokat is megverték (66−61), így léphettek pályára a 9. helyért. Mondhatni, Dombaiék „bekeretezték” a világbajnokságot, mivel az ellenfél Dél-Korea válogatottja volt, csakúgy, mint az első csoportmeccsen.

Ám ezúttal az ázsiaiak bizonyultak a jobbnak, 77−63-ra legyőzték a lányokat, akik így tizedikként zárták a vb-t.

Jól mutatja, mennyire kemény kvartettbe kerültek a magyarok, hogy a finálét az amerikaiak játszották az ausztrálokkal szemben, így a mind a két ág „döntőjét” a C csoportból érkező együttesek vívták.

„Nagyon fáradtak voltak a lányok a végére, az utolsó energiatartalékukat is felhasználták. Habár az első félidőt szépen játszották a koreaiak ellen, voltak jelei a koncentráció hanyatlásának. A második két negyedet már a teljes dekoncentráltság jellemezte részünkről, ennek köszönhettük a vereséget. Mindazonáltal büszkék lehetünk erre a nyárra is, hiszen az Eb-ezüstérem mellett a világbajnoki tizedik hely nem fest rosszul annak tükrében, hogy a miénk volt a torna legfiatalabb csapata. A lányok megint megmutatták, milyen hatalmas a küzdőszellemük; nagy erő kellett ahhoz, hogy felálljanak, és tovább harcoljanak a japánok elleni vereség után. Rettenetesen hosszú volt az elmúlt néhány hét, most már csak egy dolgot szeretne mindenki: hazamenni” − zárja le Völgyi mester.

LEÁNY U19-ES VILÁGBAJNOKSÁG, BANGKOK
Végeredmény
1. Egyesült Államok, 2. Ausztrália, 3. Spanyolország, …10. Magyarország
A magyar válogatott mérkőzései az Európa- és világbajnokságon
U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ, JÚLIUS 6−14.
Csoportkör
Magyarország−Fehéroroszország 97−61
Magyarország−Oroszország 76−34
Magyarország−Szerbia 71−54
Nyolcaddöntő: Magyarország−Belgium 83−73
Negyeddöntő: Magyarország−Csehország 90−61
Elődöntő: Magyarország−Franciaország 67−56
Döntő: Olaszország−Magyarország 70−62

U19-ES VILÁGBAJNOKSÁG, BANGKOK, JÚLIUS 20−28.
Csoportkör
Magyarország−Dél-Korea 92−68
Ausztrália−Magyarország 81−71
Egyesült Államok−Magyarország 95−50
Nyolcaddöntő: Japán−Magyarország 76−68
9−16. helyért: Magyarország−Thaiföld 85−58
9−12. helyért: Magyarország−Argentína 66−61
9−10. helyért: Dél-Korea−Magyarország 73−66

A magyar válogatott kerete
Angyal Barbara, Boros Júlia, Boros Berta, Budácsik Dorottya, Dombai Réka, Horváth Fruzsina, Keita Aya Júlia, Kiss Angelika, Mányoky Réka, Szirony Dorina, Varga Alíz, Wentzel Nóra

U18 as lányok a dobogón

Következő Mérkőzés/ Mérkőzés eredmények

                    Kadet  bajnokság                      


             U14     Szlovák    Bajnokság           


             U12    Szlovák      Bajnokság             

A hónap játékosa

                Bánszegi Borbála

Bánszegi Borbála 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Bővebben:       SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Csapatok:

NB1/B, Junior  
Helyszín:
 Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Egyéni), 17:00-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Kedd 16:00-17:00 (Kondi) és 17:00-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Yakuzza ETO-Park), Csütörtök 16:30-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Péntek 15:30-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok) 
Edző: Gálos László    tel:.  0620/9116911

Kadet  U16
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Egyéni), 17:00-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Kedd 15:30-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Yakuzza ETO-Park), Csütörtök 15:30-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok), Péntek 15:00-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok)
Edző: Tullner Krisztián   tel:. 0670/6130328

Serdülő U14

Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Kovács Margit isk. (Répce u.2.) Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Hétfő 15:00- 16:30 (Yakuzza ETO Park), Kedd 16:30-18:30 Atlétika+ terem (Egyetemi edzőcsarnok), Szerda 18:00-19:30 (Nádorvárosi iskola), Csütörtök 15:45-17:30  Egyéni képzés és 16:45- 18:00 Terem (Nádorvárosi iskola),  Péntek 17:30-19:00 Terem (Nádorvárosi iskola)
Edző: Boda István  tel:. 0620/3124194, Fűzy-Antolovics Adél tel:. 0670/3264616  

Gyerek U12
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola (Répce u. 2)
Időponok: Hétfő 16:00-17:00, Kedd 16:30-18:30, Csütörtök 16:00-17:30, Péntek 16:45-17:45 (Kovács Margit Iskola Tornaterem)
Edző: Sebestyén-Ádám Csilla

Gyerek U12
Helyszín: Tét,  Kisfaludy Károly Általános Iskola (Debrecen u. 3)
Időpontok: Hétfő 15:00-16:30  (Kisfaludy Károly Általános Iskola Tornaterem)
Edző: Tullner Evelin 

U11 (Kenguru)
Helyszín: Tulipános Általános Iskola (Rónay Jácint u. 4)

Időpontok: Kedd és Csütörtök 15:30-16:30 Tulipános Iskola Tornaterem
Edző: Perjámosi-Szabó Kriszi, Simon Anaikó

U11 (Kenguru)
Helyszín: Prohászka Ottókár Gimnázium (Új Kapu u. 2)
Időpontok: Hétfő és Szerda 15:30-16:30  1-2.oszt. (Prohászka Középiskola Tornaterem), Csötörtök és Kedd 15:30-16:30 3.-4. oszt. (Porhászka Középiskola Tornaterem)
Edző: Viniczai Kata és Tullner Evelin

Előkészítő
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedd és Szerda 13:40-14:30 (Fekete Istán Iskola Tornaterme)
Edző: Piszker Tibor 


(Kenguru) U11
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedd 12:40 - 13:40 (Fekete István Ált. Iskola Tornaterem),  Cütörtök 13:40 - 14:30 (Fekete István Ált. Iskola Tornaterem)
Edző: Piszker Tibor

(Kenguru) U11
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző iskola (Répce u. 2)
Időpontok: Kedd 15:00-16:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem), Csütörtök 15:00-16:00 (Kovács Margit Iskola Tornaterem) 
Edző: Marosvölgyi Anita Judit

(Kenguru) U11
Helyszín: Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium (Kodály Zoltán u. 20-24)
Időpontok: Kedd 15:30-16:30 (Móra ferenc iskola Tornaterem), Péntek 15:00-16:00 (Móra ferenc iskola Tornaterem)
Edző: Bakó László

(Kenguru) U11
Helyszín: Kölcsey Ferenc Általános Iskola (Győr, 9024, Szent Imre út 27)
Időpontok: Hétfő 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem), Péntek 14:30 - 15:30 (EÜ tornaterem)
Edző: Sebestyén - Ádám Csilla

 

            MKOSZ



                                            FIBA 1



TAO

 SZKA  2018/2019-es szezon

SFP:2018_2019_SFP_SZKA

Határozat: 2018_2019_Határozat_SZKA

  

ABDA Projekt 2018/2019-es szezon

SFP: 2018_2019_SFP_ABDA

Határozat:   2018_2019_Határozat_ABDA

  

KAPU Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_Kapu

Határozat 2018_19_Határozat_Kapu

  

MIZSE Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_MIZSE

Határozat  2018_19_Határozat_MIZSE

 

 PÉR Sport 2018/2019-es szezon            

SFP:  2018_19_SFP_PÉR

Határozat:  2018_19_Határozat_PÉR

 

 RAAB Aréna 2018/2019-es szezon

Utánpótlásnevelés

SFP    2018_19_SFP_RaabAréna

Határozat    2018_19_Határozat_RaabAréna

Csarnoképítés

SFP  2018_19_SFP_CSARNOK_RaabAréna

Határozat    Folyamatban

 

 SOPRONKÖVESDI  2018/2019-aes szezon

Utánpótlásnevelés

SFP 2018_2019_SFP_sopronköves

Határozat Folyamatban

Csarnoképítés

SFP   2018_2019_SFP_CSARNOK_sopron

Határozat  Folyamatban

  

TÉT Projekt 2018/2019-es szezon

SFP:    2018_19_SFP_Tét

Határozat: 2018_19_Határozat_Tét

Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com