Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             

Remek szezonzárás a pécsi döntőn
 
U18-as B33-as csapatunk szombaton Pécsre utazott, hogy az Országos Döntőn a lehető legjobb helyezést érje el.
Az előző két fordulóban elért eredményeink alapján, bekerültünk a legjobb nyolc csapat közé.
Csapatunk három helyen is változott, válogatott és egyéb elfoglaltságok miatt. Így a Bánszegi Borbála, Ferenczi Kata, Suga Luca, Bende Réka négyessel vághatott neki a tornának Laky Tibor edzőnk.
A csoportmérkőzéseken a DVTK, PVSK, BEAC együtteseivel mérkőztünk. A BEAC és PVSK csapatokon izgalommentesen jutottunk túl, a csoport döntőn azonban drámai csatát láthattunk. Ellenfelünk szinte végig vezetett, de az utolsó percben sikerült fordítani. A rendes játékidő végén döntetlenre álltunk. Jött a hosszabbítás, ahol egy Bánszegi tripla jelentette az aranygólt és egyben a csoport elsőséget!
A döntőbe jutásért az MTK csapatával mérkőztünk. Ellenfelünk elhúzott 8:4-re, amikor is játékosuk Bojtár, térdsérülést szenvedett. (ezúton is jobbulást kívánunk neki)
Egy hosszú közjáték után folytatódhatott a mérkőzés, ahol hatalmas küzdelemben 10:9-re sikerült fordítani, és bejutni a döntőbe.
A döntőben látható volt, hogy elfáradtunk, és több rossz döntés megpecsételte sorsunkat!

Ennek ellenére EZÜSTÉRMES lett csapatunk!!!!!
Szép volt lányok!!  Hajrá Győr!!!

unnamed

Az ezüstérmes csapat
Bende Réka, Ferenczi Kata, Laky Tibor edző, Bánszegi Borbála, Suga Luca  (az előző fordulókban még  Geleta Fanni, Bogdán Réka és Mihály Emma is szerepelt)


Következő Mérkőzés/ Mérkőzés eredmények

               U18   Junior   Bajnokság                  


               U16    Kadet    Bajnokság               

 

       logov2 2019.09.21    logo     
                                     12:00

        nitra  2019.09.22    logo
                                    12:00


                 U14    Serdülő    Bajnokság              

A hónap játékosa

                Kéita Aya

 Kéita Aya 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Bővebben:       SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Csapatok:

NB1/B, Junior  
Helyszín:
 Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő: 15:15-16:45 (Jakuzza), Kedd 17:00-18:30 (Edzőcsanok), Szerda 16:30-18:00 (Apáczai Csere János Kar), Csütörtök 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Péntek 15:30-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Junior: Tullner Krisztián, NB1/B: Merim Mehmedovic

Kadet  U16
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Kedd 16:30-18:30 (Edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Jakuzza), Csütörtök 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Péntek 15:00-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Boda István, Tullner Krisztián

Serdülő U14

Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Hétfő 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Kedd 15:30-17:00 (Jakuzza), Szerda 18:00-19:30 (Nádorvárosi Ált. iskola), Csütörtök 16:00-18:00 (Nádorvárosi Ált. iskola), Péntek 17:30-19:00 (Nádorvárosi Ált.iskola) 
Edző: Gálos László, Sebetyén-Ádám Csilla  

Gyerek U12
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola (Répce u. 2)
Időponok: Hétfő 15:45 - 17:00, Ked 16:30 - 18:30, Csütörtök 16:00 - 17:30, Péntek 16:45 - 17:45 (Kovács Margit Iskola Tornaterem)
Edző: Marosvölgyi Anita, Farkas Andrea

Gyerek U12
Helyszín: Tét,  Kisfaludy Károly Általános Iskola (Debrecen u. 3)
Időpontok: Hétfő 15:00-16:30 és szerdán 15:30-17:00-ig a (Kisfaludy Károly Általános Iskola Tornaterem)
Edző: Tullner Evelin 

U11 (Kenguru)
Helyszín: Tulipános Általános Iskola (Rónay Jácint u. 4)

Időpontok: Kedd és Csütörtök 15:30-16:30 (Tulipános Iskola Tornaterem)
Edző: Perjámosi-Szabó Kriszi 

U11 (Kenguru)
Helyszín: (Prohászka iskola) Edzés - Széchenyi istván Egyetem Apáczai Csere János Kar  (Győr, Liszt Ferenc u. 42, 9022)
Időpontok: Hétfő és szerda 14:00 - 15:30, Kedd és csütörtök 15:45 - 17:00 1,2,3,4. osztályosok.
Edző: Salamon Endre, Tullner Evelin, Horváth Dóra

(Előkészítő)
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira


(Kenguru) U11
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 4. órában és Csütörtökön a 7. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző iskola (Répce u. 2)
Időpontok: Előkészítő: Hétfő 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem), Csütörtök 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem) 
                    Kenguru: Kedd 15:00 - 16:15 (Kovács Margit Tornaterem), Csütörötök 15:00 - 16:00  (Kovács margit Tornaterem) 
Edző: Marosvölgyi Anita Judit

(Kenguru) U11
Helyszín: Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium (Kodály Zoltán u. 20-24)
Időpontok: Keden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében) 
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kölcsey Ferenc Általános Iskola (Győr, 9024, Szent Imre út 27)
Időpontok: Kedd 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem), Szerda 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem)
Edző: Sebestyén - Ádám Csilla

(Előkészítő)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Hétfő 14:30 - 15:15 és Kedd 13:55 - 14:40 az (Iskola tornatermében)
Edző: Farkas Andrea
(Kenguru)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Kedd és csütörtök 14:45 - 16:00 (Iskola tornatermében) 
Edző: Zakariás Péter


                         MKOSZ

     

  FIBA 1



TAO

 SZKA  2018/2019-es szezon

SFP:2018_2019_SFP_SZKA

Határozat: 2018_2019_Határozat_SZKA

  

ABDA Projekt 2018/2019-es szezon

SFP: 2018_2019_SFP_ABDA

Határozat:   2018_2019_Határozat_ABDA

  

KAPU Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_Kapu

Határozat 2018_19_Határozat_Kapu

  

MIZSE Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_MIZSE

Határozat  2018_19_Határozat_MIZSE

 

 PÉR Sport 2018/2019-es szezon            

SFP:  2018_19_SFP_PÉR

Határozat:  2018_19_Határozat_PÉR

 

 RAAB Aréna 2018/2019-es szezon

Utánpótlásnevelés

SFP    2018_19_SFP_RaabAréna

Határozat    2018_19_Határozat_RaabAréna

Csarnoképítés

SFP  2018_19_SFP_CSARNOK_RaabAréna

Határozat    Folyamatban

 

 SOPRONKÖVESDI  2018/2019-aes szezon

Utánpótlásnevelés

SFP 2018_2019_SFP_sopronköves

Határozat Folyamatban

Csarnoképítés

SFP   2018_2019_SFP_CSARNOK_sopron

Határozat  Folyamatban

  

TÉT Projekt 2018/2019-es szezon

SFP:    2018_19_SFP_Tét

Határozat: 2018_19_Határozat_Tét

Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com